Életmódváltás? Miért veszélyes, ha maximalista vagy?

Okozhat problémát, ha perfekcionista vagy?
Természetesen igen. A maximalistáknál gyakrabban fordul elő a kimerültség, a különböző fájdalomszindrómák és a különböző krónikus betegségek. Mivel folyamatosan az elérendő célra és a 150 %-os teljesítményre fókuszálnak, csak ezt látják maguk előtt. Ennek eredményeként túlságosan kemények magukkal szemben, ami egy bizonyos határig ösztönző és előnyt is jelent. Egy bizonyos szint felett már káros. Sokszor sajnos ezt a viselkedést, önpusztító életmódot fel sem ismerik önmagukon.
Mivel nincs pihenés, nincs megállás, nem tudnak kikapcsolni, úgy érzik, nem tehetik meg, hogy leálljanak. Nem tehetik, hogy kicsit kikapcsoljanak, – hiszen ilyenkor bűntudat gyötri őket, hogy nem a célra fókuszálnak, „éppen most” nem tesznek a sikerért. Természetesen ezt a szervezet egy idő után megbosszulja.
Nem robotok vagyunk, hanem emberek! Úgy lettünk megalkotva, hogy egységben, harmóniában (test-lélek-szellem) éljünk. Az élet lényege az egyensúly, az egység, az egészséges életmód. Jelen esetben a maximalizmusnak ezen aspektusában éppen ez borul fel. Hosszú távon képtelenség így egészségben élni, szükségünk van a nyugalomra.
Ismert tény, hogy a stressz – és elmondhatjuk, hogy ez a fajta gondolkodás hatalmas „stresszgenerátor” – számos betegség kiindulópontja lehet. Megkülönböztethetünk jó (pozitív) stresszt, ez az úgynevezett eustressz és rossz (negatív) vagy más néven distresszt. A pozitív stressz nélkülözhetetlen, serkenti kreativitásunkat, segít és stimulál, ilyen például az örömérzet, a lelkesedés és a jó értelemben vett lámpaláz is.
Mivel ebben az esetben a negatív stressz a distressz tartóssá válik, folyamatos nyugtalanság, elégedetlenség, feszültség, frusztráció és kimerültség lesz úrrá az emberen. Egy úgynevezett stressz spirál alakul ki, amely aztán az élet szinte minden területére beszivárog. Legyen az munka, magánélet, vagy akár szórakozás. Az állandó feszültség, így a szív- és érrendszeri betegségektől kezdve számos egyéb krónikus megbetegedés okává válhat. Így egy fontos dolog az “ép testben ép lélek” nem valósul meg, és ez pont nem az egészséges életmód mintája.
Gátolhat valamiben a munkavégzést tekintve?
Ezek az emberek állandóan elégedetlenek magukkal és másokkal, teljesítményükkel, munkájukkal és eredményeikkel. Megborul, sőt sok esetben ki sem alakul a harmónia az életükben. Ez sajnos számos területére kifejti negatív hatását. Így természetesen a munkavégzésre is. Számtalan esetben tapasztaljuk, hogy ez a hihetetlen teljesítménykényszer és elvárások önmagukkal szemben és az ebből fakadó sok kudarcélmény egy igazán önpusztító életmódhoz, boldogtalansághoz, csökkent teljesítményhez, türelmetlenséghez vezet.
Itt érdemes megemlíteni, hogy a maximalizmusnak természetesen két oldala van. Pozitív és negatív. Tehát van az egyik oldal, ami inkább motiváló és ösztönző. Ez az, ami egy „egészséges” és egyben kiegyensúlyozott gondolkodás esetén segít bennünket, energetizál és előbbre visz céljaink és a harmonikus élet megvalósításában. Míg az érem másik oldalát tekintve a túlzott maximalizmus, perfekcionizmus áll. Ez kifejezetten negatív hatással bír, így csökkentve a hatékonyságot és a teljesítményt. A túlzottan magas elvárások félelmet, szorongást fognak eredményezni, amelynek a következménye a döntésképtelenség és a halogatás lesz. Természetesen ez további feszültséget szül és az egész folyamat egy negatív hatású önmagát generáló teljesítménykényszerré és végső során sok esetben kudarccá alakul. Mindez önmegsemmisítő hatású lehet és ez természetesen komoly következményekkel járhat a munka és az élet bármely területén.
Ez a mindent vagy semmit törvénye, ami a maximalisták ezen csoportjára kimondottan igaz.
Ide kattintva iratkozhatsz fel hírlevelemre és töltheted le díjmentes „Ne Hagyd Magad!” útmutatómat.
YouTube csatornámra itt tudsz feliratkozni, hogy részese legyél az önmegvalósítás bizonyítottan hatékony, igazi eredményeket hozó módszereinek.