Mizu no kokoro – a víztükör szerű tudat
Azon szerencsések, akik életük folyamán foglalkoztak valamelyik keleti harcművészettel (karate, aikido, stb.), azok bizonyára hallották már a Mizu no kokoro tudatállapotról. A Mizu no kokoro jelentése a víztükör szerű tudat.
Ez egy olyan tudatállapot, amikor szellemünk tiszta és nyugodt, mint egy igazán csendes tó vize. A csendes tó, a feszített víztükör mindent úgy tükröz vissza, ahogy az körülötte van, amilyen valójában a környezete. Ez a harcművészetben is így van. Az a harcos, aki nyugodt, aki a belső béke állapotában él, felkészült, az önmagára és egyben ellenfelére, környezetére is figyel. Tudata és lelke mélyén a csend és a szándéknélküliség az uralkodó, ő a legjobb eséllyel reagál az ellenfele támadására. Időben és megfelelően reagál, hiszen a sima víztükörhöz hasonlítható tudatállapot kristálytiszta érzékelést és ezt követő reakciót eredményezhet. Azonban az a harcos, akinek a lelkében nem a csend és a nyugalom uralkodik, akinek a szelleme zavaros, tudata zilált, az elméje kétségbeesetten kattog, mint a hullámzó tó vize, az hatalmas hátránnyal indul.
A hullámzó tó, a hullámzó vízfelszín, milyen képet tükröz? Mennyire szabályosan és pontosan adja vissza a képet, mennyire tisztán és élesen tükrözi a környezetét?
Az élet is ilyen és ne a harcra, hanem csupán a mindennapokra gondoljunk. Ha szellemünk nyugodt, az elme nem csapong, ha tudatállapotuk olyan, mint a sima víztükör, akkor talán a mindennapok is könnyebbek lehetnek. Amikor zűrzavar van odabenn, ez olyan, mint a zavaros a víztükör. Amikor az elme folyamatosan kattog, amikor a versengés, a hiányérzet vagy a kapzsiság határozza meg a vezető gondolatokat, érzéseinket, akkor ugyanabból a helyzetből, szituációból, lehetőségből teljesen mást, kevesebbet, rosszabbat lehet csak kihozni. Ha zavaros információ áramlik be, abból csak zavaros információ mehet ki. Mi alakítjuk környezetünket és igenis számít mire és hogyan reagálunk. Tőlünk függ!
A harcművészetben a mesterek sok évig tanulják ennek a tudatállapotnak az elérését.
Neked mikor tanították? Ha „szerencsés” vagy akkor otthon, iskolában, vagy edzésen … Ha nem – és talán többen tartoznak ebbe a csoportba – akkor érdemes ezen kicsit elgondolkodni.
A jó hír azonban az, hogy ez tanulható és tudatosan fejleszthető. Mindig hatalmas öröm számomra, amikor önismereti tréningjeinken, személyiségfejlesztő workshopjainkon, csapatépítő rendezvényeinken, mint a tűzönjárás, parázsonjárás, üvegenjárás, nyílvesszőtörés torokkal vagy más paradigmaváltó tréningek, a résztvevők igazán meg tudják élni a pillanatot. Benne tudnak lenni a mostban. Belső motivációtól vezérelve rálépnek a változás és az önmegvalósítás útjára.
Az ember attól ember, hogy folyamatosan fejlődik, hogy képzi magát, – legyen az egy személyiségfejlesztő könyv egy önismereti tréning, csapatépítés, vagy bármi, amitől jó irányba változik, fejlődik – hogy egyre jobb és „több” akar lenni és ezért tesz is nap, mint nap.
Jobbak csak akkor leszünk, ha környezetünket is jobbá tesszük, ehhez azonban a megfelelő – sima víztükörre – tudatállapotra, a nyugodt, tiszta és csendes szellemre, vagyis a belső békére van szükség.
Ide kattintva iratkozhatsz fel hírlevelemre és töltheted le díjmentes „Ne Hagyd Magad!” útmutatómat.
YouTube csatornámra itt tudsz feliratkozni, hogy részese legyél az önmegvalósítás bizonyítottan hatékony, igazi eredményeket hozó módszereinek.