Önmegvalósítás… , de hogyan?

Valamiért megszülettünk, erről számtalan elmélet és elképzelés látott már napvilágot. Van, aki úgy gondolja, hogy ez csupán ivarsejtek találkozásának eredménye, míg más nézőpontok szerint ennél egy kicsit többről van szó.
Születésünk és a fizikai síkon történő elmúlásunk közötti időt mindenképpen el kell töltenünk. Azonban az, hogy ezt az időt, ezt az életnek nevezett intervallumot hogyan és milyen módon, az önmegvalósítás milyen szintjén – sikeresen vagy sikertelenül, boldogan vagy boldogtalanul, eredményesen vagy eredménytelenül – töltjük el, az jelentős mértékben tőlünk függ. Tőlünk, mert szabad akarattal rendelkezünk, tőlünk, mert mi vagyunk felelősek tetteinkért. Mi vagyunk gondolatainknak megalkotói és érzelmeink megélői.
Igen, kemény szavak ezek, ha mélyebben belegondolunk. De bölcs dolog szembenézni az igazsággal és kezünkbe venni az irányítást, amíg lehet. Hiszem azt, hogy azért vagyunk itt, ezen a Föld nevű bolygón, hogy fejlődjünk, hogy jobbak legyünk. Azért, hogy kihozzunk magunkból a legtöbbet. Azért, hogy olyan dolgokat érjünk el, olyan emberré váljunk, ami hasznára van saját életünknek és környezetünknek egyaránt.
Manapság az önmegvalósítással egyre többet foglalkozunk, egyre többen figyelnek fel e szó mögötti tartalomra.
De mi is ez?
Egy folyamat, egy életre szóló lecke, vagy fejlődésünk célja? Ezt mindenkinek magának kell eldönteni. Egy azonban biztos, igazán boldog és eredményes ember csak az lehet, aki rátalál önmagára. Rátalál a belső hangra, arra a hangra, amely végigvezeti az útján, a sorsán, – azon buktatókkal és veszéllyel, örömmel és áldással teli ösvényen – amely maga az élet.
Az önmegvalósítás egy folyamat, mindenki a részese. Mindenki fejlődik, vagy lassabban, vagy gyorsabban, akár tudomása van erről, akár nincs. Mindenki előre tart, még akkor is, ha nem tud erről. Lehet akármi az indítékod, azért vagy itt, hogy fejlődj, hogy kihozd magadból igazi értékeidet, hogy kiteljesedj!
Azért, hogy megvalósítsd Önmagad!
Ide kattintva iratkozhatsz fel hírlevelemre és töltheted le díjmentes „Ne Hagyd Magad!” útmutatómat.
YouTube csatornámra itt tudsz feliratkozni, hogy részese legyél az önmegvalósítás bizonyítottan hatékony, igazi eredményeket hozó módszereinek.