Csapatépítés. Te profitálsz belőle?

Szerencsésnek érezted magad, amikor elhívtak életed első csapatépítés névvel fémjelzett céges rendezvényre? Vagy úgy voltál vele, hogy már megint mibe akarnak belerángatni, de azért a szemed előtt lebegő esti buli képe eloszlatta ezt a pillanatokra felröppenő kis megtorpanást?
Manapság már Magyarországon is – ellentétben a korábbi szokásokkal – egyre inkább nem csak a vezető pozícióban dolgozó munkavállalók vehetnek részt ilyen jellegű vállalati programokon.
A résztvevők a kezdeti „már megint ilyenen kell részt venni” attitűdből a program megfelelő felépítésével gyorsan a hangulati mérleg másik serpenyőjébe kerülhetnek, ha olyan feladatokban, játékos próbatételeken hozhatnak ki magukból többet, amiben eddig még nem volt részük.
A csapatépítő tréningeken fontos, hogy a jól felépített élményprogramok, a sok pozitív élmény és kikapcsolódás mellett, megérkezzenek azok az eredmények, amelyek az egyén, a csapat és a cég szintjén is előre visznek. A cél vezérfonala természetesen a csapatépítés.
Miért érdemes jól kihasználnod, ha részt vehetsz egy ilyen programon és ki profitál ebből az egy-két napból?
Egy csapat akkor működik jobban, ha a csapat tagjai közötti kommunikáció, bizalom javul és megerősödik a csapatszellem. Ezek eredményeként javul a tagok közötti együttműködés, amely magával hozza a többi eredményt is. És itt a lényeg. Mindenki nyer!
Nyer a vállalat, hiszen a csapatépítés mindig igazodik a cég, a vállalat, a projekt aktuális stratégiájához, hosszú távon financiálisan is mérhető lesz az eredmény.
Nyer a csoport is, hiszen az egyik legfontosabb cél, – ahogy a program neve is tükrözi – hogy a csoportból csapat legyen.
És ki nyer a legtöbbet?
Te! Miért? Azért, mert az életed egy részét a munkahelyeden töltöd, azokkal az emberekkel, akikkel egy helyen dolgozol. Ha kiszámolod, a munkahelyek nagy részén napi 8 órát töltenek az emberek a kollégáikkal, akik általában nem a rokonaik. A nap 24 órájából nyolcat, ez rengeteg, 33 %! Marad 6-8 óra az alvásra, így a maradék 8-10 óra a napból elmegy az utazással, bevásárlással, sporttal és a mindennapi dolgokkal! Akkor felteheted a kérdést magadnak, hogy mennyi időt töltesz a szeretteiddel, a családoddal? Hát, velük lehet nincs meg a napi 8 óra …
Természetesen a csapatépítés során nem az a cél, hogy a munkahelyeden érezd magad otthon, hanem ha már ennyi időt töltesz a kollégáiddal, akkor azt jó érzéssel, eredményesen, mindenki számára a leghasznosabban tehesd meg.
És gondolj csak bele, ha ebből még a cég is profitál, akkor Neked ez hosszú távon szintén előny!
Ide kattintva iratkozhatsz fel hírlevelemre és töltheted le díjmentes „Ne Hagyd Magad!” útmutatómat.
YouTube csatornámra itt tudsz feliratkozni, hogy részese legyél az önmegvalósítás bizonyítottan hatékony, igazi eredményeket hozó módszereinek.